Vaszi Levente lemezbemutató, Berka Táncház

Május 24. 19:00, Fonó Budai Zeneház

 

Vaszi Levente és Vrencsán Anita első közös lemezének bemutató koncertje

Vaszi Levente és tanítványa, Vrencsán Anita mindketten olyan előadó egyéniségek, akik leghitelesebb fiatal tolmácsolói gyimes-völgyi énekes örökségünknek. A Tatros völgyében élő gyimesi csángók zenéjének ősereje elevenedik meg első közös lemezükön, melynek további közreműködői Timár Erika és a kosteleki Zúgató zenekar.

A kosteleki születésű Vaszi Levente, a 2014-es „Fölszállott a páva” televíziós népzenei- és néptáncos vetélkedő közönségdíjas énekese. Hagyományőrző magyar tanár - a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alkalmazottja a Csángó-Magyar Oktatási Program keretén belül, valamint földrajz szakos tanár Kosteleken-, aki arra tette fel az életét, hogy a következő generációk is megismerjék gyökereiket, a mai csángó gyerekek az ének, a tánc és a magyar nyelv összetartó ereje révén továbbvigyék a több évszázad óta élő tradíciókat. A kosteleki Szellő Néptáncegyüttes tagja, rendszeresen lép fel énekes közreműködőként a Zerkula János gyimesi prímás nevét viselő Zerkula zenekarral.
Vrencsán Anita, ,,Kostelek kicsi pacsirtája” - ahogy Sebestyén Márta nevezte- a 2015-ös „Fölszállott a páva” televíziós népzenei- és néptáncvetélkedő döntős szólistája. Jelenleg a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákja.

A lemez közreműködői:

Vaszi Levente - ének
Vrencsán Anita - ének
Timár Erika - ének

Zúgató zenekar: Vrencsán Dávid – hegedű, Váta Gábor - hegedű, Kiss Árpád - ütőgardon

 

BERKA Együttes

A 2008-ban alakult Berka tagjai nemrég ünnepelték a zenekar tizedik születésnapját. Az igen változatos moldvai csángó dallam- és táncrepertoárral az elmúlt évtizedben sokat foglalkoztak a zenekar tagjai. E tájegység iránti szeretetüket és tiszteletüket immár egy évtizede tartó, kéthetente megrendezésre kerülő táncházsorozatukkal igyekeznek kifejezni. Egy évtizedes munkásságuk eredménye több mint 500 felnőtt és gyerek táncház, 2 nagylemez, valamint a 2014-ben megjelent „Felsütött a nap az égre” népzenei Karaoke DVD Moldva tájegységének tolmácsolása. A zenekar az elmúlt években nagy sikerű koncerteket, táncházakat tartott Európa 8 országában. Koncertjeik alkalmával a repertoárban feltűnik a gyimesi, felcsíki, somogyi muzsika is, de szívesen játszanak középkori muzsikát is.

A zenekar tagjai:
Tóth Dorottya – ének, citera, tekerő
Barna György - hegedű
Botlik Dávid – koboz
Endrődi Szabolcs – furulya, kaval, duda
Szalai-Gindl János – furulya, kaval, tilinkó
Walch Márton – dob, gardon, doromb

 

 

Helyszínek

Fonó Budai Zeneház


Hagyományok Háza


Kobuci kert